Rólam
A kamaszkorom kisebb, nagyobb traumákkal tűzdelten telt talán ennek is köszönhető hamar érdeklődni kezdtem a lelki dolgok felé, később ezeknek a tapasztalatok fel és átdolgozásának köszönhetően együttérzőbb lettem másokkal. Mai napig folyamatosan tanulom az új megközelítéseket.
-
12 éves koromban kezdtem érdeklődni a pszichológia iránt, elsősorban azért hogy megértsem magamat, nehezen kezelhető kamaszokról olvastam az akkor elérhető szakirodalmat
- 15 éves voltam amikor először kértem és kaptam külső szakszerű segítséget egy pszichológus személyében, az első kettőve nem találtam a közös hullámot, de nem adtam fel és harmadiknak sokat köszönhetek
- 20 éves korom óta jógázom
-
21 évesen váltam nyitotta az alternatív módszerek iránt, elsőként a Bach virág terápiával ismerkedtem meg, amit akkor pillanatnyi lelkiállapotom tűzoltására használtam, majd 5 éven át havi rendszerességgel önismereti céllal alkalmaztam tanácsadó segítségével.
-
29 éves koromban lettem Bach virágterápiás tanácsadó (2011) és azóta foglalkozom hivatásszerűen emberekkel
-
31 éven ismerkedtem meg a családállítás módszerével, amit annyira hatékonynak és magaménak éreztem hogy meg is tanultam később (2016) összesen több 800 állításon vettem rész (saját témával, tanulási folyamatom során, illetve az ügyfelekkel)
-
33 éves korom óta meditálok
Úton vagyok most is és leszek is remélem még sokáig, számomra azok a hiteles szakemberek akik maguk is ha helyzetük úgy kívánja kérnek külső segítséget.-
tanult módszerek:
-
2011 Bach virágterápia, I és II,
-
2015 Vipassa meditáció
-
2014 Kineziológia I és II, III,
-
2016 Család és rendszerállítás, egyéni és csoportos
-
.png)


